A modern tárgyalók kialakítása során a funkcionalitás és a dizájn harmonikus összhangja kiemelt szempont egy hatékonyságra és motiváló környezet létrehozására törekvő vállalkozás esetén. Szerencsére ma már néhány egyszerű eszköz segítségével feldobható egy tárgyaló. Ezek egy része a funkcionalitást szolgálja, míg mások inkább az ott tartózkodók hangulatát befolyásolják pozitívan.
Talán az első és legfontosabb tárgy egy tárgyalóban az asztal,
hiszen ezt ülik körbe a megbeszélésen résztvevők. A formája, színe és a
felszínén elhelyezett tárgyak nagyban befolyásolják az egész helyiség
enteriőrjét. Egy hagyományőrzőbb vállalkozásnak például vastag lábakkal és
asztallappal ellátott darabot érdemes választania, míg a modern startupok
letisztult, vékony lábas, akár üveglappal borított példányt is beszerezhetnek.
Bankok, pénzügyi intézmények, vagy tanácsadó irodák
jellemzően néhány kancsónyi vizet, poharakat, jegyzetfüzeteket és tollakat
tesznek az asztalra. A fiatalos cégeknél azonban egyre gyakoribb, hogy
nassolnivalók és színes mappák is előkerülnek. Fontos, hogy a tárgyalóasztal
tükrözze a vállalati kultúrát, ugyanis egy konzervatív beállítottságú szervezet
tagjai kényelmetlenül éreznék magukat egy high-tech környezetben, míg egy
fiatalokból álló reklámügynökség emberei sem találnák túl vonzónak az óriási,
bükkfából készült asztalt.
A székek szerepe szintén nem elhanyagolható a tárgyalókban,
hiszen sokszor előfordul, hogy több órán keresztül kell ülni rajta. Ilyenkor
számít igazán az ergonómia, mivel a kényelmetlen ülés negatívan hathat a
megbeszélés résztvevőire.
Hasznos dekorelemek a tárgyalókban
Sokan bele sem gondolnak abba, hogy egy sarokban
elhelyezett, nagy cserépbe ültetett szobanövény nem csak esztétikai kellék, de
hasznos is a jobb levegőminőség miatt. A virágok képesek ugyanis megkötni a
széndioxidot, ami bőven keletkezik egy tárgyalás során, és oxigént állítanak
elő, mely segíti a gondolkodást.
A különféle színek, például kreatív tolltartók,
kábelcsatornák, fali díszek szintén hozzájárulnak a kreativitás felszínre
töréséhez, persze csak abban az esetben, ha a céges arculat nem szab gátat
ezeknek. Továbbá egyre népszerűbb az ablakok fóliázása az irodák számára is.
Bizonyos vállalkozások illatgyertyákat alkalmaznak a
tárgyalókban annak érdekében, hogy a megbeszélésen résztvevők még
komfortosabban érezzék magukat. Az arculatnak megfelelő poháralátétek
hozzájárulnak a cég pozitív összképéhez. Amit viszont érdemes elkerülni, az a
falióra felhelyezése. Ez ugyanis elvonhatja a tárgyaló felek figyelmét,
ráadásul negatív hatással lehet azokra a kollégákra, akik időprésben érzik
magukat.